Idegbecsípődés

2023.02.16

Egyik reggel egy rossz mozdulattól beállt a derekam. Lehajlás közben fordultam valamiért, amikor egy pontban élesen belenyilallt a fájdalom a gerincembe. Állva nem bírtam egyenesen tartani magam. Beállt az izmom. Úgy éreztem, mintha az egyik lábam 5 centivel rövidebb lenne. Ez már nem először fordult elő velem, évente kétszer mindig megtörténik. Úgy tapasztaltam, a hideg idő váltja ki, ősszel és tavasszal, mert nyáron sosem jön elő.

Ilyenkor 3-4 napig csak rosszabbodik az állapot, 10 napig szinte egész nap feküdni szoktam. Gyenge vagyok, nincs kedvem semmit csinálni. Fél óra fennlét után le kell dőlnöm. Kapkodom a levegőt a kifáradástól a sok fekvés miatt. Csak két hét alatt regenerálódom teljesen. Ilyenkor szteroid injekciót, izomlazítót, gyulladáscsökkentőt szoktam kapni.

A mostani becsípődésnél a feleségem ajánlására még aznap reggel felhívtam Évát, mivel őrajta már segített, amikor túlterhelte a vállát a kertészetben.

Igazából a térdemmel készültem Évához, már rég halogatom, szkeptikus férfiként, de ez az idegbecsípődés közbeszólt, nem húzhattam tovább, hogy időpontot kérjek. Még aznap fogadott Éva. Ferde tartással érkeztem a rendelőbe, beszélgetés közben is ferdén ültem, a legkevésbé fájdalmas helyzetben.

Már az első kezeléstől fájdalommentes lett minden mozgás, amit Éva tesztelt, és állva egyenesen bírtam magam tartani. Könnyebben tudtam előre hajolni, és kiegyenesedve tudtam ülni.

Ha ülés közben fordultam, megszűnt a beszúrás a gerincemben, kis nyilallást még éreztem. A kezelés napján jól voltam, de még másnap is éreztem a kezelés helyét, mindenem sajgott.

2 nap múlva mentem a második kezelésre, addigra nagyjából rendbe jöttem, egész jól voltam. Érdekes módon most már a derekam egyik oldalán, az izomban éreztem enyhe fájdalmat, a nyilallás teljesen megszűnt a gerincemben.

A második kezelés végére előrehajolva meg tudtam érinteni a földet az ujjaimmal, az izomban érzett fájdalmam is megszűnt.

Kaptam még egy harmadik kezelést is 6 nap múlva a derekamra, bár a görcs elmúlt az izomban, és a mozgás is könnyebb volt összességében. Egyúttal a térdem kezelését is elkezdhettük, amikor megint hihetetlen javulást tapasztaltam, mert 5-6 éve szenvedek mindkét térdemmel. Ez a kezelés még tart.

Három kezeléssel, folyamatos javulással, egy hét alatt rendbe jött a derekam. Azóta tűzifát is hordtam, jól bírtam.

János

További sikertörténetek

Hálásan köszönöm a spontán- villám- éjszakai kezelésed a tűzijáték után! 😊 Nagy szükségem volt rá, mert a munkám miatt egy éve bekövetkezett ínhüvely gyulladásomból fennmaradt csuklófájdalmam nem akart szűnni. Ennek következtében meg kellett gondolnom, hogy például melyik kezemen támaszkodhatok, melyik kézzel nyomjam le az ajtókilincset, vagy a...

Hivatásos táncos vagyok, már 22 éve az életem része a tánc. Porckorong sérv miatt fordultam Évához, aki már az első két alkalommal rengeteget segített a fájdalmaimon, és azóta is számomra hihetetlen szakértelemmel és kutatómunkával vizsgálja a problémát minden oldalról. Ha egy olyan helyre szeretnétek menni, ahol gyors profi segítségre vágytok,...

Izomhúzódás

2023.04.18

Levente szülei az országos bajnokság előtti héten kerestek meg. Az ortopédiáról jöttek, "izomhúzódás". Kérdés, hogy tud-e majd játszani a csapatban. Ma ezt a fotót és üzenetet kaptam.

95 éves vagyok, és mint ez koromból is következik, vállam, lábam, csípőm szinte állandóan fáj. Ráadásul az elmúlt időszakban többször elestem, ezek sem használtak jóllétemnek.