2023 novemberében kezdődtek lumbális gerinc, keresztcsonti panaszaim egy
felsőlégúti fertőzést követően. Először az addig már nem egyszer
előforduló derékfájásnak tűnt a dolog, dolgozni jártam, szedtem a
fájdalom- és gyulladáscsökkentőket, izomlazítót, de nem szűnt a
fájdalom, hanem állandósult.
Ortopéd orvos tanácsára kaptam non szteroid infúziót, ami valamelyest
használt, de továbbra is fájdalommal éltem a mindennapokat, így telt a
karácsony is. Közben gyógytornát, masszázst is próbáltam. A masszázs jól
esett, de nem oldotta meg a panaszokat, a gyógytorna viszont
kifejezetten rontott a helyzeten. Közben a vállam is fájni kezdett, majd
januárban csatlakozott az eddigiekhez a jobb térd fájdalma is.
Februárban sikerült befeküdni az ORFI-ba. Minden reményem abban volt,
hogy itt majd minden problémámat megoldják, de sajnos a kezelések
ellenére -vagy hatására, ezt azóta sem tudom- az összes panaszom sokkal
rosszabb lett, gyakorlatilag menni alig tudtam, így az ORFI után újabb
ortopédiai javaslatra szteroid injekció következett a gerincembe, majd a
térdembe is, ill. infúzióban is kaptam. Talán mondanom sem kell,
eddigre már lelkileg is teljesen magam alatt voltam. Mivel a szteroid is
csak minimálisan segített, akkor már több, mint egy hónapja
betegállományban voltam, az orvosok nem tudtak segíteni, így végső
elkeseredésemben a Google legmélyebb bugyraiban is segítségért kutattam.
Ekkor találtam rá Évára, mint manuálterapeutára és gyógytornászra. Addig
már a manuálterápia volt az egyetlen dolog, amit nem próbáltam. Éva már
a telefonban nagyon kedves és szimpatikus volt, az első találkozáskor
pedig részletesen elmagyarázta, hogy mit fog csinálni. Empátiája,
segítőkészsége már akkor megnyugtatott, hogy jó helyen vagyok, és ez
különösen jól esett az addigi rossz tapasztalatok után.
Az első kezelés
pedig többet segített rajtam, mint bármi a panaszok kezdete óta. Éva
pozitivitása, biztatása pedig a lelkemre is nagyon jó hatással van azóta
is. Mivel a panaszaim összetettek, több területen is problémám van, és
jelentős perimenopauzás panaszaim is vannak, így azóta is rendszeresen
járok a kezelésekre, most már leginkább viscerális kezelést kapok, így
gyakorlatilag fájdalommentesen élem a napjaimat, visszatérhettem a régi
életemhez.
Nagyon sokat köszönhetek Évának, és jó szívvel ajánlom Őt mindenkinek,
aki bármilyen mozgásszervi panasszal küzd, és különösen annak, aki
hozzám hasonlóan megjárta már az állami és magán egészségügy útvesztőit.