Lapockatörés - vállfájdalom

2020.08.31

Korábban már jártam Évánál krónikus gerinc- és nyaki fájdalmak miatt, egy-egy kezelés egy időre mindig helyrerakott. Így nyáron, amikor motorbalesetben eltörtem a lapockámat, és a rehabilitáció elkezdődött, egyértelmű volt, hogy ismét felkeresem.

Még a teljes csontösszeforrás előtt elkezdte az óvatos kezeléseket a lágyrészek stimulálásával, majd később már egyre erősebb és keményebb, néha őszintén szólva fájdalmas módszereket alkalmazott, pusztán a kezét használva, az eredmény viszont nem maradt el!

Bár kipróbáltam más terápiát is, amit az orvos javasolt (mágneses, ultrahangos és lézeres terápia), de egyiket sem éreztem igazán hatékonynak.

A manuálterápián már 3 alkalom után jelentős javulást, észrevehető változást tapasztaltam a váll mozgásterjedelmében; volt, amikor konkrétan centiben lehetett mérni a javulást. A fájdalom pedig már a kezelés alatt egyértelműen csökkent, minden technika után könnyebben tudtam a karomat emelni.

Mindenkinek csak ajánlani tudom akár kisebb-nagyobb baleset, akár tartós fájdalmak esetén! Én pedig ezúton is köszönöm a segítséget!

Gresz Orsolya

További sikertörténetek

Hálásan köszönöm a spontán- villám- éjszakai kezelésed a tűzijáték után! 😊 Nagy szükségem volt rá, mert a munkám miatt egy éve bekövetkezett ínhüvely gyulladásomból fennmaradt csuklófájdalmam nem akart szűnni. Ennek következtében meg kellett gondolnom, hogy például melyik kezemen támaszkodhatok, melyik kézzel nyomjam le az ajtókilincset, vagy a...

Hivatásos táncos vagyok, már 22 éve az életem része a tánc. Porckorong sérv miatt fordultam Évához, aki már az első két alkalommal rengeteget segített a fájdalmaimon, és azóta is számomra hihetetlen szakértelemmel és kutatómunkával vizsgálja a problémát minden oldalról. Ha egy olyan helyre szeretnétek menni, ahol gyors profi segítségre vágytok,...

Izomhúzódás

2023.04.18

Levente szülei az országos bajnokság előtti héten kerestek meg. Az ortopédiáról jöttek, "izomhúzódás". Kérdés, hogy tud-e majd játszani a csapatban. Ma ezt a fotót és üzenetet kaptam.

95 éves vagyok, és mint ez koromból is következik, vállam, lábam, csípőm szinte állandóan fáj. Ráadásul az elmúlt időszakban többször elestem, ezek sem használtak jóllétemnek.