Krónikus térd- és derékfájdalom

2022.04.09

72 éves nyugdíjas orvosnő vagyok, súlyos degeneratív, vázrendszeri elváltozásokkal: csigolya elcsúszások, csőrképződések, scoliosis, valamint a láb csontjainak deformitásaival.

2021. májusában kezdődtek a jobb térd fájdalmaim, amikor térdízületi porckopásra gondoltam, és elmentem a rheumatológiára. Ott 3 hetes gyógyfürdő kezelést javasoltak, 15 alkalmas vízi tornával és masszázzsal, amit felvettem, de semmit sem javultam, sőt rosszabb lett! Ezután az orthopédián azt mondták, hogy a meglévő térdízületi és gerinc deformitásaim miatt nonsteroid gyulladáscsökkentők valamelyikét (gyomorvédővel) nekem

már "életem végéig szedni kell", hogy elmúljon a fájdalmam!

Ebbe a tüneti kezelésbe nem akartam belenyugodni, de ekkor már (augusztusban) a térd-, és derékfájdalomtól alig bírtam járni.

6-8 "fájdalom felejtő" akupunktúrát is felvettem, és gyógytornára is jártam, de kb. 1 héttel ezek befejezése után még erősebb fájdalmaim lettek. Októberben "bevállaltam" egy "gerincvelői blokádot" is, ami a fájdalomérzést hivatott kikapcsolni. Ezt követően még 5 db Neodolpasse- infúziót kaptam, ami szintén fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású, de a fájdalmam ezt követően is megmaradt, ezért újabb blokádot javasoltak.

Ekkor hallottam a fasciakezelés lehetőségéről és Éváról, egy hasonló panaszokkal küszködő, de már gyógyult betegtől. Nálam Éva 4 hét múlva kezdte el a kezelést, hogy az addig kapott gyógyszerek tejesen kiürüljenek a szervezetemből. (Akkor már 7 hónapja szenvedtem!)

Az első kezelés, nem tagadom, fájdalmas volt, de már ott helyben megszűntek a panaszaim!

A kezelés utáni napon súlyos fáradtságot és izomlázszerű "szöveti reakciót" észleltem.

A 2. és 3. kezelés után ez mérséklődött, majd el is múlt. Ezután karácsonyra sokkal jobban voltam, de a COVID miatt szüneteltetni kellett a kezeléseket.

Februárban folytattuk, felváltva a derék- és a térd kezeléseket, ami nagyon jó hatású: jelenleg fájdalmaim csak nagyobb terhelésre jelentkeznek, holott semmilyen fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt sem szedek! 2-3 km-t panaszmentesen tudok gyalogolni. Mivel a deformitásaim "nem gyógyíthatóak", ennek a fájdalommentesítő kezelésnek, ami a fasciadeformitásokat korrigálja, nagyon örülök.

Mindenkinek, aki hasonló "cipőben jár" , mint én, ajánlom Évát, mert nagyon jó szakember. Van megoldás a fájdalmak megszüntetésére, és mindez mellékhatások nélkül, a szervezet gyógyító mechanizmusainak "beaktiválásával".

Egy nyugdíjas orvos

További sikertörténetek

Hálásan köszönöm a spontán- villám- éjszakai kezelésed a tűzijáték után! 😊 Nagy szükségem volt rá, mert a munkám miatt egy éve bekövetkezett ínhüvely gyulladásomból fennmaradt csuklófájdalmam nem akart szűnni. Ennek következtében meg kellett gondolnom, hogy például melyik kezemen támaszkodhatok, melyik kézzel nyomjam le az ajtókilincset, vagy a...

Hivatásos táncos vagyok, már 22 éve az életem része a tánc. Porckorong sérv miatt fordultam Évához, aki már az első két alkalommal rengeteget segített a fájdalmaimon, és azóta is számomra hihetetlen szakértelemmel és kutatómunkával vizsgálja a problémát minden oldalról. Ha egy olyan helyre szeretnétek menni, ahol gyors profi segítségre vágytok,...

Izomhúzódás

2023.04.18

Levente szülei az országos bajnokság előtti héten kerestek meg. Az ortopédiáról jöttek, "izomhúzódás". Kérdés, hogy tud-e majd játszani a csapatban. Ma ezt a fotót és üzenetet kaptam.

95 éves vagyok, és mint ez koromból is következik, vállam, lábam, csípőm szinte állandóan fáj. Ráadásul az elmúlt időszakban többször elestem, ezek sem használtak jóllétemnek.