hu

Hátfájás és bokasérülés

2021.04.12

Végzős gimisként több, mint egy éve ülök az íróasztalom felett, napi szinten órákat töltök a képernyő nézésével, ezért nem csoda, hogy néhány ilyen otthontanulós hónap után elkezdett fájni a hátam.

Rövid időn belül ez odáig fajult, hogy képtelen voltam aludni éjszaka a fájdalomtól, megnehezítette az életemet éjjel-nappal. Csinálhattam én erősítéseket, vagy próbálhattam így-úgy kimozgatni a problémás részt, minden hiába volt.

Anyukám tanácsolta, hogy menjek el Évához, én pedig megfogadtam, és a legjobb döntés volt, amit csak hozhattam. Már az első alkalom után akkora változást éreztem, hogy nem okozott nehézséget a pihenés, sok idő után először tudtam végigaludni az éjszakát.

Nagyjából 3-4 alkalom után a fájdalom teljesen megszűnt, és nem szeretném elkiabálni, de vissza se jött azóta, köszönhetően annak a néhány egyszerű otthoni feladatnak, amit Éva ajánlott.

Sajnos időközben elszenvedtem egy fájdalmas bokasérülést, ami miatt ismét a segítségét kértem. Úgy mentem oda a kezelésre, hogy minden lépés fájdalommal járt, azóta fokozatosan múlik, sokszor már semmit nem érzek napokig, mozgás közben sem. Még tart a kezelési folyamat, de minden alkalommal úgy jövök el, hogy kevésbé fáj, mint amikor odamentem. A terápia persze nem fájdalommentes, de teljes mértékben megéri, mert az az egy órás kezelés kiváltja a több hónapos regenerálódási időszakot, aminél ráadásul esélyes, hogy nem is múlik el soha a fájdalom.

Éva nagyon kedves, empatikus személyiség, akivel jókat tudunk beszélgetni a kezelés alatt, mindig szól előre, hogy mire számítsak, és nem győzi hangsúlyozni, hogy szóljak, ha esetleg nem bírnám ki a fájdalmat. Erre eddig még nem volt példa.:)

Mindenkinek nagyon ajánlom Évát és az ő csodakezeit, amikkel az egész életemet megkönnyítette, biztos vagyok benne, hogy a jövőben akármilyen problémám lesz, hozzá fogok fordulni.

Zsófi

További sikertörténetek

Hivatásos táncos vagyok, már 22 éve az életem része a tánc. Porckorong sérv miatt fordultam Évához, aki már az első két alkalommal rengeteget segített a fájdalmaimon, és azóta is számomra hihetetlen szakértelemmel és kutatómunkával vizsgálja a problémát minden oldalról. Ha egy olyan helyre szeretnétek menni, ahol gyors profi segítségre vágytok,...

Izomhúzódás

2023.04.18

Levente szülei az országos bajnokság előtti héten kerestek meg. Az ortopédiáról jöttek, "izomhúzódás". Kérdés, hogy tud-e majd játszani a csapatban. Ma ezt a fotót és üzenetet kaptam.

95 éves vagyok, és mint ez koromból is következik, vállam, lábam, csípőm szinte állandóan fáj. Ráadásul az elmúlt időszakban többször elestem, ezek sem használtak jóllétemnek.

Egyik reggel egy rossz mozdulattól beállt a derekam. Lehajlás közben fordultam valamiért, amikor egy pontban élesen belenyilallt a fájdalom a gerincembe. Állva nem bírtam egyenesen tartani magam. Beállt az izmom. Úgy éreztem, mintha az egyik lábam 5 centivel rövidebb lenne. Ez már nem először fordult elő velem, évente kétszer mindig megtörténik....