hu

Ujjzsibbadás

2021.04.22
Több héten keresztül az éjszaka kellős közepén arra ébredtem, hogy a bal kezem ujjai zsibbadnak: először az utolsó három ujjam, majd felváltotta az első kettő. Nem volt elég megmozgatni a karomat, hanem fel kellett kelnem, fel kellett ülnöm, és bizony-bizony órákon keresztül nem tudtam visszaaludni, mert újra és újra jelentkezett a zsibbadás!
Nem volt más megoldás, mint vettem a telefont, és felhívtam Évát, hogy elviselhetetlen a zsibbadás érzet, már napközben is érzem, és tegyen valamit velem, mert nem tudom használni a bal kezemet!

Már az első kezeléskor éreztem a változást, szinte teljesen megszűnt a zsibbadás, és aznap éjszaka átaludtam az éjszakát! Két kezelés után teljesen elmúltak a zsibbadás tünetei. Azóta is hálával gondolok Évára!

Bármilyen ízületi panaszom lesz az elkövetkezendő életemben, ő lesz az első, akinek a segítségét fogom kérni! A személye, a szerénysége, a kedvessége, a nagy szakmai tudása hozzájárult az én gyógyulásomhoz! Szeretettel ajánlom mindenkinek!


Dr M.

További sikertörténetek

Izomhúzódás

2023.04.18

Levente szülei az országos bajnokság előtti héten kerestek meg. Az ortopédiáról jöttek, "izomhúzódás". Kérdés, hogy tud-e majd játszani a csapatban. Ma ezt a fotót és üzenetet kaptam.

95 éves vagyok, és mint ez koromból is következik, vállam, lábam, csípőm szinte állandóan fáj. Ráadásul az elmúlt időszakban többször elestem, ezek sem használtak jóllétemnek.

Egyik reggel egy rossz mozdulattól beállt a derekam. Lehajlás közben fordultam valamiért, amikor egy pontban élesen belenyilallt a fájdalom a gerincembe. Állva nem bírtam egyenesen tartani magam. Beállt az izmom. Úgy éreztem, mintha az egyik lábam 5 centivel rövidebb lenne. Ez már nem először fordult elő velem, évente kétszer mindig megtörténik....

Kamaszkorom óta gerincferdülésem van, az évek alatt a gerincemet ért terhelések miatt ágyéki gerincsérv és a csigolyák kopása jött lére, melynek következtében több mint 10 éve rendszeresen visszatérő lumbágóval küzdöttem, 2 éve pedig már szinte állandó fájdalommal éltem együtt.