en-Vállfájdalom

19/08/2020

Még 11 hónapja történt, hogy az edzőteremben egy rossz mozdulatból adódóan a jobb vállamban valami történhetett, mert azóta bizonyos mozdulatoknál nagy fájdalmat éreztem, például az autóban nem tudtam a hátsó ülésre hátranyúlni.

Sajnos azóta sem javult a vállam állapota, inkább picit mindig romlott. Ekkor jött gondolat, hogy megkeresem Évit, hogy segítsen rajtam.

Évi nagy alapossággal próbálta a fájdalom pontos helyét megállapítani, hogy hol a baj. Különböző mozgásokkal tesztelt, én pedig jeleztem, ha fájdalmat éreztem, és mutattam a fájdalom helyét, majd minden egyes mozdulat után Évi kezelte a kritikus területet. Nagyon ügyesen megtalálta a fájdalmas "pontokat", ami hasonló érzés volt, mint amikor fájt a hétköznapi helyzetekben. Az első kezelésre 8-as értékű fájdalommal érkeztem, de már 3-assal mentem el Évitől.

Egy hét elteltével újra megbeszéltünk egy időpontot, de már 1-es fájdalom érzettel jöttem a rendelőbe, mert otthon is folytatódott a gyógyulási folyamat az első kezelés hatására. A második kezelés után elmondhatom, fantasztikus, de gyógyultan távoztam!

Olyan voltam, mint a berozsdásodott bádogember, akit beolajoztak!
Köszönettel tartozom Évinek a gyógyulásomért❣️

V. Nelly